A MáSzínház közösségének tagjai értelmileg fogyatékos és tipikus fejlődésű gyerekek és felnőttek, önkéntes segítők és színházi szakemberek. A közös munkánkban a bemutatóval egyenértékűen fontos az azt megelőző nevelési folyamat. Drámajátékaink az emberépítést célozzák, feladatuk a személyiségformálás, a kapcsolatfelvétel, a kapcsolattartás, a közlés megkönnyítése. A dráma szó jelentése: tenni, cselekedni. Jelentéséből következik, hogy aktív részvételt, cselekvést követel minden játékostól. A résztvevők passzív szemlélőből aktív, a történéseket maguk alakító, változtató játékossá válnak, akik egy saját önkifejezési móddal képessé válnak a társadalom felé is kommunikálni, amit érdemes, sőt fontos tudni róluk.
A MáSzínházban 2005 óta folyó pedagógiai és művészeti munka alapvetése az, hogy értelmi fogyatékos tagjainkat nem tekintjük sajnálatra méltó lényeknek. Sokkal inkább olyan egyénekként kezeljük őket, akiknek megvannak a saját adottságaik és személyiségük – ahogy nekünk, orvostudományi szempontból ép embereknek is. Ezek közül egy tulajdonság csupán a fogyatékosságukat.
Az utóbbi években létrehozott előadások egyre inkább ezt a szemléletet voltak hivatottak közvetíteni nézőink felé. Ez idő alatt folyamatosan csatlakoztak újabb művészek, szakemberek a társulathoz, egyre színesebbé téve nem csak a képzést, hanem a közösség gondolkodását is.
A 2014-ben először megrendezett ELEGY (ELfogadva EGYmást) integrációs tábor jelentette az első lépcsőfokot a továbblépésben. A 24 ép értelmű 12-18 éves diák, a 13 MáSzínházas értelmi sérült fiatal felnőtt és a 11 felnőtt segítő és tanár részvételével megvalósult táborban vegyes csoportokban hoztunk létre performanszokat. Az együttélés, a tolerancia “gyakorlati” megtapasztalása és a közös alkotás pozitív hatása messze felülmúlta várakozásainkat. Itt váltak a többségi gyerekek munkánk másik közvetlen célcsoportjává.
Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a meglévő- és a frissen csatlakozó színházi szakemberek között többen elhivatottá váltak a színházi nevelés módszertana és céljai iránt. A kritikai gondolkodás fejlesztése és a társadalmi érzékenyítés mint cél, valamint a demokratikus pedagógiai szemlélet és eszközök alkalmazása könnyen összekapcsolódott a MáSzínházban folyó nevelői munkával, és az értelmi fogyatékos emberek láthatóságának és elfogadottsága növelésének céljaival.
2015-ben hoztuk létre az első pedagógiai célú színházi nevelési előadásunkat, kifejezetten középiskolás fiataloknak. Azt azóta további 10, repertoáron játszott előadás, és 6 rövidtávú színházi projekt követte.
REPERTOÁRON JÁTSZOTT ELŐADÁSAINK VOLTAK:
2010-2012 - Világablak - előadások száma: 4
2014-2015 - Napok tánca - előadások száma: 5
2015-2017 - Az ügyelő - előadások száma: 11
2016-2019 - KépMás - Próbálom túlkiabálni magam - előadások száma: 39
2017-2019 - Profil - előadások száma: 19
2019-2020 - Ejha! - előadások száma: 12
2018-2022 - Apák fiai - előadások száma: 25 (3 online vetítés)
2019- 2022 - A zuhanás sokkja - előadások száma: 24 (2 online vetítés)
2021 - 2021 - (S)irály generáció - előadások száma: 6
2021 - 2022 - Leláncolt Prométheusz - előadások száma: 5
2021- 2023 Kontra Verona - előadások száma: 13
FUTÓ ELŐADÁSOK:
2017-től - Carlo - előadások száma 2023 májusig: 44
2020-tól - Különös - előadások száma 2023 májusig: 15 (3 online alkalom)
2021-től - Anya-e vagy? - előadások száma 2023 májusig: 38
2022-től - FeLeMás - előadások száma 2023 májusig: 9
2022-től BeReal - előadások száma 2023 májusig: 13
2023-tól Telik - felnövéstörténet egy körben - előadások száma 2023. májusig: 3