Iskoláknak

A MáSzínház “mássága” többet jelent annál, hogy az alkotó közösségünk tagjainak többsége értelmi fogyatékossággal élő ember. Ennél a tulajdonságunknál sokkal meghatározóbb az az szemlélet, ahogy a színházat és más művészeti ágakat alkalmazzuk. Résztvevőinkre mindig partnerekként tekintünk, és olyan közeget igyekszünk teremteni programjainkon, ahol ők is ezt élik meg.

Nincs ez másként általános- és középiskolás diákoknak szóló színházi nevelési foglalkozásainkon és előadásainkon sem.

 

Mi a színházi nevelés?

Olyan, elsődlegesen a 4-21 éves korosztálynak szóló, 1-3 órás program, amelynek keretében egy színházi eszközökkel bemutatott történet kapcsán gondolkodunk és játszunk közösen a résztvevő fiatalokkal, mindig egy emberi vagy társadalmi kérdésre, témára fókuszálva. A színházi nevelés módszere lehetővé teszi, hogy a nem formális oktatás keretein belül a diákok passzív nézőből aktív, a történéseket maguk is alakító, formáló résztvevőkké váljanak. A színház által megmutatott történet a drámában teljesedik ki: a résztvevők a saját életükkel analóg helyzeteket vizsgálva nézhetnek rá kívülről egy fontos problémára, amire a fiktív kereteken belül keresnek megoldásokat.

A történet világában megélt élményeik aztán új tudással és szemlélettel vértezik fel őket, amit a hétköznapokban is hasznosíthatnak.

 

Hogyan vehettek részt színházi nevelési programjainkon?

2022. szeptember 23-ig várjuk a pályázatokat kedvezményes részvételre három komplex színházi nevelési előadásunkon!

Részletek, pályázás itt: https://forms.gle/yxvF7phU2h3StMmc7

 

 

Amennyiben szeretne a lehető leghamarabb értesülni a későbbiekben a diákcsoportoknak szóló lehetőségeinkről, javasoljuk, hogy iratkozzon fel hírlevelünkre az alábbi linken:
https://mailchi.mp/0dbff2d1a976/maszinhaz-hirlevel

Illetve kövesse facebook oldalunkat:
https://www.facebook.com/maszinhaz


Bővebb információ: Bakonyvári L. Ágnes, b.agnes@mas-zinhaz.hu, +3620-237-0744

 

Előadások

Különös

Különös

6-10 éveseknek és szüleiknek

Színházi nevelési előadás
70 perc

Tovább
Carlo

Carlo

12-16 éveseknek

Színházi nevelési előadás
180 perc

Tovább
Játék másképp - Digitális színházpedagógia - KÉPMÁS

Játék másképp - Digitális színházpedagógia - KÉPMÁS

16 éven felülieknek

Inkluzív színházi előadás
240 perc

Tovább
Telik - Felnövéstörténet egy körben

Telik - Felnövéstörténet egy körben

17-19

Színházi nevelési előadás
180 perc

Tovább