Színházat építünk, hogy falakat bonthassunk! - a "HolMásHol" Élő Adás kampányról

Hónapokig tartó otthontalanság és a járvány miatt elmaradt tavaszi évad után, Ferencváros önkormányzata játszóhelyet adott nekünk a kerületben. Ami viszont még felújításra szorul…

Színházat építünk, hogy falakat bonthassunk! - a
 
Amikor először költözöl saját szobába; ... a koliba; ... az első albérletbe. Amikor először rendezed be. Kitalálod, hogy mi hol legyen. Mindenkinek megvan az az érzés, ugye?
 
Valahogy így voltunk mi is 2018 augusztusában, amikor a MáSzínház első saját bérleményébe, a fenntartó egyesület után elnevezett AppArtba költöztünk be, és a társulat 2005-ös alapítása óta először nem másoktól függött a minket körülvevő tér. Hanem csak tőlünk.
 


Az pedig külön öröm volt, hogy olyan nagyszerű lakótársunk lett, mint a Fórum színházi közösség!
 

De idén eljött a pillanat, hogy újra költöznünk kellett.

Kampányoltunk hónapokon át a #színházfedélnélkül hashtag alatt közösen a Fórumosokkal, tárgyaltunk 6 önkormányzattal, de egészen szeptemberig kellett várnunk a megoldásra. Ferencváros kulturális bizottságában a képviselők azt a döntést hozták, hogy a MáSzínházat fenntartó AppArt Egyesület pályázatát támogatják, és nekünk kínálják fel bérlésre a Bakáts tér 3. szám alatti, kulturális célú ingatlant!
 

Hosszú hónapok óta tartó nehéz helyzet oldódott meg azon a napon - alig tudtunk felocsúdni az örömtől, hogy már tudtuk, hol fognak tudni megvalósulni előadásaink, foglalkozásaink és egyéb programjaink a jövőben. Hogy hol lesz a közösségünk új otthona.
 
Viszont a hely felújításra szorul, a mi tartalékainkat pedig felemésztette az első hullámot rövid, látszólagos nyugalom után követő második hullám kezdete.
 
2020. november 15. és 25. között azon dolgozunk a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány támogatásával a #holmáshol kampány során, hogy adományokat gyűjtsünk a felújítás anyagköltségére. A 10 napot egy online esemény, az Élő Adás zárja majd november 25-én este 18 órakor. 
 
Bízunk abban, hogy a színházon keresztüli találkozások során sikerül a nézőkben, résztvevőkben is falakat bontani.
 
És van egy extra célunk is…  mi is most, ebben a viharos világban próbálunk működni, és továbbra is adni közösségünknek. De azt is látjuk, hogy milyen nehéz helyzetbe kerültek azok a szabadúszó színházi emberek, akik a járványhelyzet miatt elvesztették a munkájukat. Reméljük, csak ideiglenesen, de attól még segítségre van szükségük! Ezért, ha sikerül a felújításhoz szükséges 800.000 Ft felé jutnunk, minden további adomány 50%-át a Független Előadó-művészet Szövetség Segélyalapján keresztül független színházi háttérdolgozóknak ajánljuk fel.
 

Mekkora összegre van szükségünk mindehhez?

600.000 Ft-ból fel tudjuk újítani anyagköltségen, önkéntes munkával az új hely színháztermét és a próbatermét. 800.000 Ft-ból már meg tudjuk vásárolni azokat a technikai és egyéb eszközöket (pl. kábelek, polcok), amik új otthonunkban szükségesek az előadások megtartásához.

A 800.000 Ft felett kapott adomány feléből egy tároló galéria megépítéséhez szükséges anyagokat is meg tudjuk vásárolni. Másik feléből támogatjuk a Független Előadó-művészeti Szövetség Segélyalapját.

 
Mikor leszünk elégedettek a munkánkkal, és ezzel a kampánnyal? Szeretnénk, ha a közösségünk számára egy olyan bázist hoznánk létre, ahová szeretnek bejönni. De nem csak ők! Szeretnénk Ferencváros tágabb közösségének valóban a részévé válni. Ha az első fél évben a nézőink ideálisan 15%-a kerületi lakos lenne, ahogy minden ötödik színházi nevelési előadásunkon is ferencvárosi diákcsoportot szeretnénk fogadni. illetve, ha sikerülne támogatni a bajba jutott színházi dolgozókat is.