Agraba piactere a kora délelőtti órákban a szokásos, nyüzsgő, élettel teli arcát mutatja: az árusok színes standjait fűszeres illat lengi körül, a tömeg összefüggő morajlását pedig időnként harsány kiáltások és különböző állathangok törik meg. Aladdinnal egy félreeső szegletben találkozunk, közvetlenül a fűszeres stand mögött, ahonnan remek kilátás nyílik a térre. Egy falfülkében telepedünk le – itt szokta Aladdin elkölteni a tízóraiját Abuval, a kedves kismajommal együtt. Már ha van mit. Aladdin ugyanis kedves, szeretetreméltó csavargó, aki jobb híján kisebb lopásokból tartja fenn magát. Gyakran kerül emiatt bajba, de szerencsére gyors észjárása és találékonysága mindig kisegítik őt. Szűkös lehetőségei ellenére nagylelkű és adakozó. Sokan ismerik a városban – különböző történetek keringenek róla, de egy dologban, úgy tűnik, mindenki egyetért, kérdezzek bárkit is: Aladdin javíthatatlan álmodozó, aki meggyőződéssel hisz sorsa jobbra fordulásában. Kíváncsi vagyok erre az életigenlő optimizmusra, ezért rögtön egy némileg provokatív kérdést teszek fel neki.
Létezik a szerelem első látásra? Bele lehet valakibe szeretni úgy, hogy nem is ismerjük igazán?
Szerintem létezik szerelem első látásra, és igen, bele lehet szeretni, mert amikor valakit meglátunk, akkor a kisugárzása az, ami megfog minket. Amibe beleszeretünk, az a másik lénye - ahhoz pedig, hogy ezt megérezzük, nem kell feltétlenül kommunikálnunk. Elég, ha egyszerűen látjuk őt létezni, mozogni, ha látjuk a gesztusait, az arckifejezését. Ez mind hatalmas információtartalommal bír, és ebből már szerintem el tudjuk dönteni, hogy a másik vonzó-e számunkra vagy sem. Szerintem ez egy nagyon határozott dolog: vagy működik, vagy nem. Úgyhogy igen, szerintem abszolút létezik szerelem akár első látásra is.
Az igaz szerelem le tudja győzni a társadalmi különbségeket?
Nehéz dolog, hogy mit lehet csinálni egy olyan helyzetben, amikor társadalmi különbségek vannak a két fél között. Azt gondolom, hogy ha tényleg igaz szerelemről van szó, és tényleg mindkét fél szereti a másikat, akkor ezek a különbségek legyőzhetőek. Hiszen nem a másik körülményeibe szeretünk bele, hanem a lényébe - az pedig nem változik, akár szegény sorsú az illető, akár gazdag. Ezért abszolút működhet a szerelem a különböző társadalmi státuszú emberek között is – a különbség legfeljebb megnehezíti az együttműködést, a közös célok kialakítását, de ha mindkettejük számára fontos ez a dolog, akkor szerintem ezt a problémát át lehet hidalni. De tény, hogy nehezített helyzetben vannak a párok egy ilyen esetben.
Hogyan egyeztethetőek össze a régi szoros baráti kapcsolatok azzal, hogy lesz egy új ember az életünkben aki szintén fontos számunkra?
Ez is nehéz dolog, mert amíg nincs párkapcsolatunk, addig sok időt töltünk a barátainkkal, de onnantól fogva, hogy lesz valakink, természetes, hogy vele is szeretnénk időt tölteni. A barátainknak pedig ez a helyzet eleinte szokatlan lehet, és féltékenyek lehetnek, amiért már nem tudunk olyan gyakran együtt lenni, mint régen. Rosszul eshet nekik az is, hogy mást is szeretünk, más is fontos nekünk, és esetleg azt hihetik, hogy ők már nem is olyan fontosak nekünk, mint azelőtt. Szerintem viszont ha az ember ezt ügyesen kezeli, és odafigyel arra, hogy a barátaira is elegendő időt szánjon, és kimutassa, hogy továbbra is fontosak számára, akkor ez igazából nem okozhat gondot. A fontos az, hogy ezt az újfajta boldogságot, amit egy párkapcsolat jelent, próbálja úgy megélni az ember, hogy a barátait ne zárja ki belőle teljesen, hanem valamilyen szinten meg tudja osztani velük. Hogy a barátok is együtt tudjanak örülni velünk, és ne úgy éljék meg a helyzetet, hogy innentől kezdve egy teljesen új, tőlük független életet élünk, amiből ők ki vannak rekesztve. Fontos, hogy érezzék, hogy ugyanúgy számíthatnak ránk, mint korábban, hogy a barátságunk minőségén a párkapcsolat nem változtat. Még ha tényleg kevesebb időt is tudunk együtt tölteni ezentúl, az együtt töltött idő minősége nem változik. Meg persze az is fontos, hogy a párunkat megismertessük a barátainkkal, és adott esetben akár közös programokat is szervezzünk, hogy ne legyenek idegenek egymás számára – így talán kevésbé alakul ki féltékenység bármelyik irányba.
Miért fontos a szerelem?
Szerintem azért, mert az ember alapvetően társas lény – szeretünk kapcsolódni másokhoz, megosztani másokkal az életünk apróbb és nagyobb eseményeit, az örömeinket, a bánatainkat. Állandó kölcsönhatásban vagyunk más emberekkel, fejlődni, alakulni is így tudunk igazán. A legintenzívebb, legintimebb kapcsolat pedig, amit felnőve, a szüleinktől függetlenedve megtapasztalhatunk az életben, az a szerelmi kapcsolat. Szerintem ezért fontos a szerelem – mert alapja lehet egy egymást támogató, inspiráló, elköteleződésre épülő társas kapcsolatnak, amiben, ha jól csináljuk, mindkettőnk személyisége kiteljesedhet, és többek lehetünk általa, mint amilyenek önmagunkban valaha is lehetnénk.
Szerkesztette: Halmágyi Gábor, Herman Ruben
Szívesen olvasnál még MáSajtó cikket? Itt találod őket!
Szeretnél minél hamarabb értesülni új megjelenésről? Kövesd a MáSzínházat a facebookon!
