Hol is tartunk a MáSzínház Laborban így a 4. alkalom után? Két fronton edződünk hétről hétre: egyrészt gyakorlatot szerzünk bemelegítő játékok instruálásában, másrészt a színház előadásait és a hozzá kapcsolódó foglalkozásokat ismerjük meg.
Minden alkalommal másik résztvevő páros tartja a bemelegítést 20-30 percben. Mindegyik játéksor klasszul felrázta a társaságot, mindazonáltal tanulságul is szolgáltak az instruktorok számára:
-
Érdemes megmozgatni a társaságot. Lehetnek körben állós játékok, ez esetben időnként egy kis helycsere beiktatása segít például a névtanulás hatékonyabbá tételében.
-
A pontos instrukciók fontosak a játszók biztonsága szempontjából.
-
mindig mondjuk el a játékszabályt: Hiába ismerheti esetleg a csapat egy része a játékot, ha akár csak egyvalaki is van, aki nem, fontos, hogy közös legyen a tudás, inkluzív csoport esetén pedig eleve mindig az elejéről kezdjük a játékleírást, még ha pontosan tudjuk is, hogy ismerik a játékot. Az is lehet, hogy valaki más játékváltozatot ismer.
-
felépíteni lépésenként: Sok játékot az egyszerűtől az egészen bonyolult szintig is el lehet vinni. Érdemes nem az elején felvázolni, hogy hova akarunk eljutni, hanem lépésenként begyakorolni a részeket, így sokkal valószínűbb, hogy képesnek érzi magát a csoport, hogy sikerülni fog.
-
sikertelenség, félrecsúszás esetén határozottan közbelépni: Egyáltalán nem baj, ha egy játék „nem megy jól” a csoportnak. Sok minden miatt előfordulhat ez, lényeg, hogy ne hagyjuk a csoportot szenvedni / vergődni, lépjünk közbe minél előbb, erősítsük meg pozitívan, ami működött és segítsünk, hogyan tudják még jobban csinálni.
-
-
Gondoljunk ki egy ívet a foglalkozásnak, honnan hova szeretnénk eljutni.
-
Ha párokra osztjuk a csoportot, készüljünk arra, hogy páratlan csoportlétszám esetén valakinek nem lesz párja. Ez esetben a foglalkozásvezető álljon be/ki, vagy találjuk ki, hogyan lehet hárman is játszani. Játszónak sose kelljen kimaradni emiatt a játékból.
-
Csak akkor adjuk át a játékvezetést másnak (körben helycsere), ha biztosak vagyunk benne, hogy készen áll erre a csoport. Akkor is kezdjük valaki olyannal, aki úgy tűnik, hogy tudja mit kell tennie. Ha valaki átveszi, mégis ront, nyugodtan támogassuk hangosan, mit kellene máshogy mondania.
-
Mindig határozzuk meg, mi a fókusz a feladatban, ha több mindenre is kell figyelni. Nem mindig célravezető minden hibát azonnal kijavítani, sokszor a flow fenntartása érdekében erősítsük meg a csoportot, hogy hibázni lehet, hibázni jó, ez esetben ne bíráljuk magunkat és másokat sem, az lesz az igaz, ahhoz igazodunk, ami történik.
A harmadik-negyedik foglalkozás során a színház Képmás című előadásának próbafolyamatát ismertük meg és a hozzá kapcsolódó beavató foglalkozást. A próbafolyamatról készült dokumentumfilmből sokat megtudhattunk a szereplőkről és hogy hogyan is születik meg egy inkluzív előadás. A próbafolyamat hosszú, mintegy 9 hónapot ölelt fel, melybe beletartozott a folyamat első felében történő csapatépítés is. A darabot ugyanis a szereplők saját történetei inspirálták, így ahhoz, hogy ezek a történetek felszínre törhessenek, egészen magas bizalmi és szeretetteljes légkörre volt szükség. A próbákon ugyanazok az elvárások voltak érvényesek az ép és sérült színészekre, mindenkinek kilenc hónapon át minden héten meg kellett jelennie, a szöveget meg kellett tanulnia, majd az előadásokon, akár vidéken, megjelenni, előtte-utána foglalkozásokon részt venni.
A MáSzínház célja olyan előadást létrehozni, amely teljes joggal szerepel a hazai színházi palettán, amelyben a színészeket és darabot nem „ahhoz képest” ítélik meg, hanem az esztétikai érték dominál. Mindemellett a színház nem akar úgy tenni, mintha nem sérült színészek (is) játszanák a szerepeket, erre leginkább a beavató foglalkozás során igyekeznek reflektálni. A „beavatás” során a leendő nézők tisztába kerülnek az inklúzió, a kirekesztés és a stigmatizáció fogalmaival, saját élményű játékok során tapasztalhatják meg azok működési mechanizmusait és szembesülhetnek saját és társaik viszonyulásával. Emellett a darab inkluzív voltán túlmutató témái is előkerülnek a foglalkozás során, jelen előadás esetében a különböző szerepeink tudatosítása, életcéljaink realitása és legitimitása.
A labor során ennek a beavató foglalkozásnak lehettünk részesei és ha úgy is gondoltuk, hogy lenne egy képünk arról, hogy mi hogyan gondolkozunk, döntünk és cselekszünk az inkluzív helyzetekben, azért megtapasztalhattuk, hogy itt sincsenek nagy általánosságban érvényes igazságok. Sajnos szerencsére a dolgok nem fekete-fehérek és mindig érdemes az egyén nézőpontját is felvenni, mielőtt a társadalmi címkék lekorlátoznák a látókörünket. A színház tapasztalatai alapján ez a foglalkozás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nézők – sok esetben középiskolás fiatalok – egy kicsit érzékenyebb szemüvegen keresztül tudják befogadni a darabot.
Mindezek után elkezdtünk azon dolgozni, hogy a csoport ötletei alapján hogyan lehetne megjeleníteni az inklúziót valamiféle drámajáték / jelenet felhasználásával. Az első tapasztalatok alapján amennyire a fejünkben egyre jobban tisztulni látszik a fogalom és az üzenet, annyira nehéznek tűnik ennek igazán találó és őszinte megjelenítése. De nem adjuk fel, igazán érdekes kihívás ezen gondolkozni.
Simon Gyöngyi, színész, gyógypedagógus, a MáSzínház Labor résztvevője
